Van nekem három igazán nagyon szuper barátnőm. Igaz barátok, már általános iskola harmadik osztálya óta elválasztatlanok vagyunk, mert ugyan azon a környéken nőttünk fel, ugyanabba az iskolába és gimnáziumba jártunk, és ugyanarra az egyetemre szegődtünk. Most már így 38 évesen azért kicsit vicces, hogy ennyi mindent átéltünk, hogy ott voltunk egymás esküvőjén és lánybúcsúján, hogy egymás gyerekeinek keresztanyjai vagyunk, és hogy most már nem azt jelenti, egy csajos hétvégem hogy bulizunk a városban, hanem hogy a gyerekeke és a férjeink nélkül, bort kortyolgatva van három óra szabadidőnk egy hétvégén. A központi téma nem a pasik, illetve de csak nem abban az értelemben, hogy ki mennyire szálkás, hanem hogy kinek nagyobb paraszt a férje, és nem a tegnap esti berúgások, hanem, hogy tegnap milyen volt a széklete a gyereknek. Na, ezt az állóvizet szerettem volna egyik hétvégén felkavarni, és egy kicsi újra huszonévesnek érezni magamat. Azt találtam ki, hogy egy wellness hétvégére fogunk menni lányokkal és hatalmas élményekben, de legalább is uborkás arcpakolással gazdagodunk a csajos programon. A fiúknak azt mondtuk, hogy egyikőnk édesanyjához kell menni lekvárt főzni, és nem, nem maradt egy szilva se pálinkának, így jobb ha csak a lányok mennek, mert a pasiknak úgy se terem ott semmi.

Így is lett. Egy szép őszi szombat reggel búcsút vettünk párjainktól és gyerkőceinktől, összeszedtem mindenkit és elindultunk egy wellness hotelbe fülig érő szájjal és csupa jókedvvel, hogy milyen jól fogunk szórakozni. A kocsiban már mindenki azt tervezte, hogy miket fog enni, hogy végre mindenki ehet laktózmentes diétás ételt, és cézár salátát, annyit amennyi beléfér, mert senki nem fog rászólni, hogy a saláta az nem étel, és marhapörköltet rendelni az egész asztalnak. Szóval már-már eufórikus állapotban szeltük a kilométereket az autópályán, amikor hirtelen a kocsi motorjának nagyon furcsa hangja lett, arról nem beszélve, hogy az autó elkezdett lassulni, és a kormány kattogni. Nem tudtuk, hogy mi baj lehet, és azt sem tudtuk, hogy most mit fogunk csinálni. Félreálltunk a leállósávban és azon kívül, hogy mindenki rám mutogatott, hogy miért nincs megfelelő műszaki állapotban az autó nem történt semmi. Az egyik barátnőm javasolta, hogy nézzem meg hátul a csomagtartóba, hogy van-e kenőanyag. Kérdeztem, hogy mire gondol? Hát, hogy van-e izé? Mizé? Kérdeztem. Hát motorolaj! Jött már egy fokkal értelmesebb válasz a kérdésemre. Mondtam, hogy az nincs, de miért is lenne, mert itt más probléma van. Na, ezek után mindenki bőszen nekiesett a telefonjának, hogy kerítsen valami műszaki zsenit, aki lehetőleg nem a férje, ellenben valahogy ide tud keveredni hozzánk, és pikk-pakk megcsinálja az autó hibáját. Végül úgy fél óra keresgélés és telefonálás, no meg megannyi idegeskedés után sikerült a közelben találni egy szerelőt, aki elvállalta a munkát, és értünk jött megcsinálni az autót. Szerencse is, mert mint kiderült a váltóból esett ki egy kis alkatrész, ami újra cserélve és visszaszerelve az autóba könnyen megoldotta a problémát és mehettünk tovább a dolgunkra. Közben azon gondolkoztunk, hogy hogyan fogjuk férjeinknek beadni a plusz húszezer forint kiesést, amit a kiszállás és a munkadíj, no meg a derék általános forgalmi adó terhelt ránk. Minden esetre úgy döntöttünk, hogy ezen nem aggódunk tovább, és végül sikeresen eljutottunk a szállodába, ahol egy tényleg felejthetetlen pihentető és relaxáló hétvégét sikerült eltöltenünk. A hab a tortán, hogy életemben most először sikerült nyernem tekében, így már önmagában is nagyon megérte ez a kis kaland. Ja és még soha nem ettem ennyi cézár salátát egyszerre!