Nemrégiben azzal az örömteli hírrel tett még boldogabbá a nőgyógyászom, hogy áldott állapotban vagyok. Különösebben nem lepett meg a dolog, mert a férjemmel nagyon régóta szerettünk volna már gyereket. Sajnos kicsit későn álltunk neki a családalapításnak, mindketten elmúltunk már harmincöt évesek és nekem a vérnyomásom is rakoncátlankodott, így az orvos rögtön veszélyeztetett terhesnek nyilvánított.

A barátnőim nagyon rendesek voltak, szinte napi váltásban adták egymásnak a kilincset, valaki mindig megjelent nálam munka után, hogy engem szórakoztasson, és tartsa bennem a lelket. Olykor egy-egy új filmet is kölcsönadtak DVD-n, mert tudták, hogy mennyire hiányzik a mozizás. A terhességem előtt heti vendég voltam a közepi pláza mozijában. A férjem is igyekezett több időt itthon tölteni, hogy ne érezzem annyira magányosnak magam a négy fal között, még egy házimozi rendszert is beszerzett a kedvemért.
Végre elolvastam olyan könyveket, amelyeket évekkel ezelőtt megvettem, vagy megkaptam szülinapra, névnapra, de sosem volt időm vele foglalkozni, és még az olyan DVD-ket is megnéztem, amit magazinokhoz adtak ajándékba valaha. Sőt, beiratkoztam egy online makramé tanfolyamra is, amiért mindenki kinevetett, aztán meglepődtek, amikor a saját magam által tervezett és készített, gyöngyös makramé karkötőket kezdtem árulni az interneten. Azon mondjuk, én is meglepődtem, hogy milyen jó áron sikerült eladnom őket. Meg ugyan nem gazdagszom belőle, de a hobbim alapanyagának ára visszajött belőle, és néhány új DVD-re is került a karkötők eladásából. Viszont így is sokszor újranéztem a legnagyobb kedvenceimet, mert ugyan kinek van arra pénze, hogy naponta új DVD-t vegyen?

Egyik délután, a legjobb barátnőm, aki az esküvői tanúm is volt, Adél jött át, hogy társaságot nyújtson nekem, és a DVD-s polcomat nézegette.
„Hányszor láttad már a Titanicot?”, kérdezte, és meg sem próbálta a hangjában bujkáló megvetést palástolni.
„Mióta terhes vagyok, vagy előtte? Vagy összesen?”, kérdeztem vissza rezignáltan, arcomat a díszpárnába fúrva. Ez megalázó lesz…
„Is!”
„A terhesség előtt azt hiszem, háromszor… mióta itthon vagyok… ööö, úgy tizenkétszer.”
„Uramatyám! Annyira még a fiatal Leonardo Dicaprio sem volt jó pasi, hogy tizenötször nézd meg a Titanicot!”
„Nincs túl sok DVD-m, és most nem fogok új filmeket venni, amikor minden forintot babaholmikra költünk. Jó lesz a fiatal Dicaprio tizenhatodszorra is.”
„Mi ez a DVD mánia? Nézz online filmeket, mint minden huszonegyedik században élő ember!”
„Online filmeket?”
„Igen, például ott a https://mozi.ma oldal. Ne mondd, hogy azt sem ismered!”
„Pedig… nem ismerem.”
„Jesszusom, te nőszemély!”, csattant fel, és már tette is le elém a laptopot, majd beírta a https://mozi.ma címet a böngészősávba. Utána komoly arccal felém fordult, és megkérdezte, „Mi a kedvenc filmed?”
„A Titanic?”
„Ne akard, hogy megüssek egy terhes nőt!”
„Na, jó, akkor az Alkonyat!”
„Te reménytelen vagy!” közölte, majd beírta a keresőbe az Alkonyatot, és pár kattintással később már hátra is dőlt mellém a kanapéra, hogy végigszenvedje a kedvenc vámpíros filmemet velem.

A https://mozi.ma oldal mentett meg abban a pár hónapban, ami még a szülésig hátravolt. Ki tudtam élvezni a kis időt, amit életemben utoljára teljesen csakis magamra fordíthattam. Megnéztem minden filmet, ami csak eszembe jutott (és olyanokat is, amik magamtól sosem jutottak volna eszembe). Most úgyis jó pár évig nem lesz arra lehetőségem, hogy csendben végignézzek egy két-három órás filmet.