Nagyon boldogan alakult a hétvégém, mert ismét eljött hozzám a kisfiam és a barátnője, Réka is. Már viszonylag régóta együtt vannak, talán ha jól emlékszem, akkor lassan már egy éve is lesz ennek. Az egyetemen ismerkedtek meg, aztán amikor érezték, hogy nagy a szerelem, akkor viszonylag hamar össze is költöztek. Állításuk szerint ennek a döntésnek azért volt némi anyagi vonzata is, hiszen mindketten tudnak spórolni azzal, hogyha együtt fizetnek egy albérletet, nem pedig mindketten, külön-külön egyet-egyet.

Örülök, hogy a kisfiam egy olyan lányt talált magának, aki nemcsak bájos és gyönyörű, hanem kedves és intelligens is. Érdekes, hogy Réka is mérnöknek tanul, ugyan úgy, ahogy a fiam is, hiszen mikor még én voltam az ő korukban, akkor szerintem nagyon nehéz lett volna ezen a pályán nőre bukkanni. De hát ahogy mondani szokták, változnak az idők, manapság már nem olyan nemhez kötöttek a szakmák, mint ezelőtt húsz, ötven, vagy éppen száz évvel ezelőtt.

Mivel ők az egyetem miatt Budapesten laknak, én pedig tőlük százhúsz kilométernyire, így viszonylag ritkán látjuk egymást. Hétköznap óráik vannak, a hétkévéket pedig javarészt tanulással és némi kikapcsolódással töltik, így érthető, hogy nem mindig az az első dolguk szombat reggel, hogy leutazzanak hozzám. Éppen emiatt, számomra szinte már ünnepnap számba megy, hogyha láthatom őket.

Szerencsére ezen a hétvégén pont sikerült elszabadulniuk, szóval az egész szombatot nálam töltötték. Már viszonylag korán, tíz óra körül megérkeztek és este hatig nálam voltak! Én meg persze az egész péntek délutánomat azzal töltöttem, hogy süteményt süssek és fel-le forogjak a konyhában, hogy legyen mivel megkínálnom majd a fiatalokat.

Főztem húslevest, sült csirkét és krumplipürét, emellett pedig gyorsan összedobtam némi süteményt is. Sósat és édeset egyaránt. Ha már sós, akkor a fiam kedvence a sajtos rúd, szóval természetesen azt csináltam. Az édes süteményes receptjeim közül pedig ezúttal a mézes krémest választottam. Nekem személy szerint nem akkora kedvencem ez az édesség, de a fiam egyszer mintha azt mondta volna, hogy a barátnője szereti, szóval gondoltam ezzel akkor neki kedveskedek egy kicsit.

Nagyon jó volt látni őket, sokat meséltek arról, hogy hogyan telnek mostanság a napjaik, mennyire nehéz az iskola, illetve arról is, hogy mik a jövőbeli terveik. Szinte teljesen lesokkolódtam, amikor megosztották velem, hogy az idei téli szezont Ausztriában fogják tölteni, szezonális munkával! Tudom, hogy manapság a fiatalok rajonganak azért, hogy külföldön próbáljanak szerencsét, ráadásul Ausztria nincs is messze, na de pont télen? Amibe beleesik a karácsony is? Elszomorodtam, mert rájöttem, hogy ez lesz az első olyan karácsonyunk, mióta Peti megszületett, amit külön fogunk tölteni egymástól.

Persze a fiatalok megnyugtattak róla, hogy nagyon jó helyen lesznek, vigyáznak magukra és mikor hazajönnek, akkor majd bepótoljuk a karácsonyozást és az együttlétet. Jól hangzott egyébként, amiket erről a munkalehetőségről mondtak, de miután hazamentek, én is utána olvastam ennek egy kicsit az interneten. Itt, a honlapjukon minden részletet leírnak a munkával kapcsolatban, és még engem, aggódó édesanyát is sikerült meggyőzniük róla, hogy a fiatalok jó helyen lesznek és nem kell majd féltenem őket.

Persze mindez még a jövő zenéje, hiszen még csak ősz közepén járunk, így eltart még egy darabig, mire elkezdődik az ausztriai téli szezon. Addig is pedig remélem, hogy meglátogatnak még legalább egyszer, hogy adhassak nekik néhány útravaló, jó tanácsot a munkához.