Legutóbb írtam a fiam nálunk tett látogatásáról, hogy mennyire rám hozta a frászt azzal, hogy motorral, és egy barátnővel érkezett haza.
Ma a legidősebb lányom látogatott meg végre, hosszú idő után, és együtt eltöltöttünk egy csajos napot. Rég volt, hogy utoljára ilyet csináltunk, mindketten elfoglaltak vagyunk, bár kettőnk közül főleg ő. Akárcsak a fiam, ő is az egyetem miatt költözött el tőlünk, de ő ott is maradt, vett egy lakást, és már csak ritkán jár haza. Nem panaszkodom, valamilyen szinten örülök neki, hogy a gyerekeim önállósodtak, sikeresek, és meg tudnak állni a saját lábukon, de azért hiányoznak. Jó látni, hogy ilyen sikeresek az életben, a lányomnak is van egy jó munkája, ilyen fiatalon saját lakása, és nem igazán szorul rá a szülői támogatásra. Nehéz elengedni őket, és szembesülni vele, hogy már nem fog többé velünk lakni, és ezek a ritka látogatások az egyetlen alkalmak, mikor találkozhatok vele.
Ahogyan az lenni szokott, sétálgattunk egy keveset a városban, de mivel nyár van, és az idő nem kedvez a szabadtéri programoknak, beültünk egy kávézóba, ahol alaposan kifaggattam róla, milyen a munka, hogy állnak a dolgok.
Pedig szívesen sétáltam volna még vele, meg akartam mutatni neki a régi iskoláját, hogy felújították, és a főtéren felújított szökőkutat is.
Beszélgetés közben a kint rohanó embereket figyeltem. A nagy meleg ellenére is nagyon sok kisgyerekes anyuka van az utcákon, nem tántorítja el őket a hőség. Rohangálnak, fagyiznak, játszanak, ahogyan régen az enyémek is csinálták. Emlékszem ők is így futkároztak, és semmilyen meleg sem volt akadály, ha a játszótérre indultunk.
Még ikreket is láttam az utcán, két kislány, teljesen ugyanúgy néztek ki, ikerkocsiban tolta őket az édesanyjuk, tudjátok, az olyan ikreknek való babakocsi. Két személyes, ritkán látni olyat, de egyre elterjedtebb kezd lenni, legalábbis ahogyan én érzékelem.  Így utólag belegondolva én is vehettem volna olyat, amikor kicsik voltak a gyerekek, akkor talán könnyebb lett volna az utazás és a séta is, nem kellett volna százfelé figyelnem. Mókás volt, mikor a férjemmel mindketten babakocsit toltunk, közben egy-egy gyerek kezét fogtuk még, nehogy elszaladjanak mellőlünk. Ritka volt, mikor a négy gyerekkel egyszerre mentünk valahová, szinte lehetetlen volt mindre egyszerre figyelni, de csak megoldottuk valahogy. Mennyivel egyszerűbb lett volna beleültetni őket két babakocsiba! Nem meglepő, hogy inkább autóval mentünk, ha menni kellett valahova, négy gyerekkel nehéz a tömegközlekedés.

A kávé után moziba mentünk. Vettünk popcornt, innivalót, és megnéztük a filmet.

A címére igazán nem is emlékszem már, valami akciófilm, 12 egy tucat, megkülönböztetni sem lehet őket. Természetesen megmentik a világot, minden szép és jó.
Amint a nap kicsit elbújt, és alkonyodni kezdett, végül csak elindultunk sétálni. Nosztalgikus végigjárni a helyeket, ahol kisgyerekként annyit játszott, és olyan sok szép emlék kapcsolódik hozzájuk.

Mesélt róla, hogy épp fel akarja újítani a lakást, és hogy tervez egy autót is vásárolni. A jogosítványát már régebben megszerezte, de nagyon ritkán vezetett, eddig nem nagyon volt mit, csak amíg nálunk lakott, néha-néha elvitte a családi autót.

A séta után hazamentünk, kicsit még beszélgettünk, időközben a férjem is hazaért a munkából, majd mikor lányom már nem igazán akart tovább maradni, kivitte az állomásra.
Talán legközelebb már nem egyesével, hanem együtt jönnek meglátogatni minket, és remélem pár éven belül már unokákat is hoznak, bár akkor szükségünk lesz egy nagyobb ebédlőasztalra is, mert nem fogunk elférni. Bármennyire is foglalkoztat az unoka dolog, azért rákérdezni még nem mertem, talán majd legközelebb.

Miután elment, nem hagyott nyugodni a dolog, az unokák gondolata, hogy már lassan együtt élnek, és hogy lassan minden barátnőmnek már van unokája.

Én is szeretnék babázni! Kis babaruhákat venni, játékokat, teljesen elkényeztetném.
A múltkor egy barátnőm, Kati pont arról mesélt, hogy a lányával mikor babakocsit vettek, milyen jó üzletet találtak. BabaVerda áruház, Baba verda, mint babakocsi, engem egy ilyen szójátékkal is le lehet venni a lábamról. Mondta, hogy a lánya nem nagyon akart elmenni, inkább online akart vásárolni, de persze Kati nem hagyta magát, mindenképpen magának akarta az élményt, ezt a közös programot. Mert egy jó babakocsit kiválasztani nagy felelősség, és hiába van minden ott online (még videók is vannak a kocsik összecsukásáról, elképesztő!) Ő mégis a hagyományos, bolti vásárlás híve. Babakocsikat tologatni, tesztelni, tolókart állítani, én is ezt akarom csinálni! Ráadásul azt mondta, hogy a boltban nagyon segítőkészek voltak, akkor sem zavarták el őket, mikor már a hatodik kocsit kérték kipróbálásra, pedig Kati aztán tud kötözködni. Még az ikreknek való babakocsikat is megnézte, hátha ikrei lesznek egyszer a másik lányának. Azt hittem, az ilyen nagyon extra babakocsik rengeteg pénzbe kerülnek, de Kati azt mondta, abban az üzletben nagyon jó ajánlatokat fogtak ki, nem véletlen, hogy a lánya ragaszkodott hozzá, hogy innen válasszanak. Minden egyszerűbb így, hogy már online is tudnak keresgélni a gyerekeink, és Kati szerint a honlap használata is egyszerű, még keresni is lehet rajta, és ha Kati azt mondja, hogy egyszerű, akkor biztosan az, mert Ő mindig elakad, ha valamit online akar vásárolni és a vége mindig az, hogy segítséget kell kérnie valakitől.

Olyan jó lenne, ha én is mehetnék már valamelyik gyerekemmel bababútorokat nézegetni! Nagyon élvezném, de egyelőre a babaszoba rendezgetése, meg a babakocsi vásárló túra megmarad álomnak, fiatalok még a gyerekek ehhez.