Alapvetően van egy olyan kialakult sztereotípia az emberekben, hogy a nők sokkal kevésbé értenek az informatikához, mint a férfiak.

Ennek alapjául azt hiszem, hogy az szolgálhat, hogy még egyetemista korunkban egy barátnőm mérnök informatika szakra ment, és összesen 11 lány volt az egész szakon, pedig több, mint 200 ember kezdte együtt az évet. Akkor nagyon örült mindenki, mert abban az évben volt addig a legtöbb női tanuló a gólyák között.

Ennek fényében valahol érthető az a feltételezés, hogy a nők sokkal kevésbé értenek az informatikához, a számítástechnikához, mint a férfiak.

A statisztika ismeretében ez az általános kijelentés még el is fogadható, de azt nagyon nem szeretem, mikor csak azért, mert nő vagyok, azt hiszik, nem tudom felvenni a beszélgetés fonalát csak azért, mert valami informatikai dologól beszélnek.

Az egyik kollégám például elkezdte nekem magyarázni, mi is az a tárhely. Pedig azt hiszem a digitális világban alig akad valaki, aki nem tudná, mi az a tárhely.

tárhely
tárhely

Persze nem hagytam szó nélkül és azonnal közöltem is vele, hogy nem vagyok teljesen hülye.

Tudom, hol kell bekapcsolni a számítógépet, tudom, mi az a tárhely és nem állok értetlenül az előtt, mi az a szoftver, hardver vagy szerver. Természetesen vannak jócskán hiányosságaim a témában, de az alapvető fogalmakkal szerintem mindenki tisztában van, nemtől függetlenül.

Egyszer egy előző munkahelyemen például az első napomon az volt a kérdése a főnökömnek, hogy biztosan tudom-e, hol kell bekapcsolni a számítógépet.

Az ilyen kérdéseket nem igazán tudom hova tenni.

Na de a tárhelyhez visszakapcsolódva. Azért is jutott eszembe ez a régebbi sérelmem, mert tegnap szembe jött velem egy tárhely bérlés akció, én pedig azonnal elgondolkoztam rajta, hogy mennyivel jobb lenne, ha több honlapot üzemeltethetnék több témának, ha lenne még pár domainem és nem egyedül kellene a honlappal foglalkoznom, hanem lenne, aki segít ebben és a webtárhely is nagyobb lenne, mint ami most a rendelkezésemre áll.

A rackforest egy cég, ami tárhely és szerverek bérbeadásával foglalkozik, méghozzá meglepően jó árakon. Ár-érték arányban szerintem ők a legjobbak ebben az országban

Már egy ideje szemezgettem az ajánlataikkal. Mindössze 3800 Ft-ért adnak 1 GB SSD tárhelyet, korlátlan e-mail fiókot és ehhez 5db domain is hozzáadható!

Nagyon jó ár ez egy ilyen csomagért.

Persze ezen kívül még más remek ajánlataik is vannak, 17600 Ft-ért például már 200 domain is adható a 150 GB-os tárhelyhez.

Az, hogy mennyien nézik a honlapot meghatározza, melyik csomagra is lenne pontosan szükség. Figyelembe kell venni azt is, hogy milyen tartalmat szeretnénk megosztani rajta, hiszen az egyes tartalmak több helyet foglalnak, mint más tartalmak. Például a szöveg a zene és a videó mind-mind más tárhely igénnyel rendelkezik.

Azért is szeretem a Rackforestet, mert gondolnak arra is, hogy nem mindenki született informatikus.

Így például a tárhely változásait naponta mentikés ezt egy hétig tárolják is. Így, ha valamit mégis vissza szeretnénk csinálni, könnyedén előkereshető az archívumból a mentés előtti állapot.

Fontosnak tartják a közérthetőséget, erről a cPanel hosting kezelő szoftver gondoskodik, aminek grafikus menürendszere van.

Elérhető náluk a softaculous, ami segítségével bárki készíthet weboldalt, mert a használata felettébb könnyű, hiszen erre lett kitalálva.

Az apache spam assasin segít abban, hogy a tárhelyre kapott e-mailek közül ki legyenek szűrve a spamek.

Nekem ezek teszik szimpatikussá a Rackforest oldalát. Az, hogy ilyen felhasználóbarát megoldásokkal igyekeznek kielégíteni a felhasználói igényeket, de közben nem feltételezik azt sem, hogy az egyszerű ember semmit sem ért a programokhoz, az informatikához.

Emiatt a hozzáállás és természetesen a nyújtott szolgáltatások magas színvonala és a megbízhatósága miatt ajánlom a Rackforestet, hogyha tárhely bérlésről van szó.