Ha néhány évvel ezelőtt valaki azt mondta volna nekem, hogy ma itt fogok állni a saját bulim közepén, kétféle tortaszelettel a tányéromon, és még két másikkal a hasamban, egészen biztosan nem hittem volna neki.

Korábban komoly étkezési zavarral küzdöttem. Sosem voltam kifejezetten vékony gyerek. Nem voltam kövér sem, ám éppen eléggé telt ahhoz, hogy csúfoljanak a többiek. Már az oviban feltűnt, hogy nagyobb vagyok, mint a legtöbb csoporttársam. Akkoriban ez még nem kifejezetten zavart, mivel kitűnően ki tudtam használni a bunyózásnál, és mindig én győztem, gyakran még a fiúk ellen is. Azonban az általános iskolában és a gimiben már más lett a helyzet. Ott a vékony lányoké volt a dicsőség, és nem azé, aki a fiúknál is nehezebb. Ahogy kamaszodtam, még jobban kitűntem az osztálytársaim közül, mivel sokkal érettebbnek néztem ki náluk. Emiatt természetesen csúfolni, piszkálni kezdtek. Addig fajult a bántalmazás, hogy magamban elhatároztam: nem eszek többet. Nem is igazán fogyni akartam, nekem soha nem volt bajom a kinézetemmel. Hanem menekülni a bántó megjegyzések és kellemetlen helyzetek elől.

A helyzet hamar rosszra fordult, ugyanis súlyos étkezési zavar alakult ki nálam. Mindent megtettem, hogy ne vegyék észre rajtam, így mire feltűnt a környezetemben lévőknek, már nagyon veszélyes állapotban voltam. Sokáig kezeltek kórházban, majd pszichiátrián is. Itt találkoztam egy terapeutával, aki rengeteget segített nekem a felépülésben. Neki is telt alkata volt, és annyira csinosnak találtam, hogy kezdtem hiányolni a régi kinézetemet. Emellett nagyon kedves volt, és megtudtam, hogy a kedvenc hobbija a sütés. Akkor elhatároztam, hogy ha egyszer kijutok innen és meggyógyulok, megtanulok sütni.

Ez végül annyira jól sikerült, hogy azóta jelentkeztem egy cukrásziskolába is, és célomnak tűztem ki az irreális szépségideálok és az iskolai bántalmazás elleni küzdelmet.

Annak örömére, hogy túléltem ezt az időszakot, egy nagy bulit rendeztünk otthon. A süteményeket mind én sütöttem. Voltak azonban olyan részei is a buli szervezésének, amiket nem tudtunk egyedül megvalósítani: például a meghívók elkészítése.

Még szerencse, hogy anyukám régebben már keresett nyomdát egy másik ügyben, ezért el volt neki mentve egy weboldal: Color Nyomda | Digitális, ofszet és hullámkarton nyomtatás. Akkor is elégedett volt a Color Nyomda szolgáltatásaival, ezért úgy döntöttünk, hogy innen fogunk meghívókat rendelni.

Megnyitottam a „Color Nyomda | Digitális, ofszet és hullámkarton nyomtatás” oldalt, és megkerestem a nyomda felületének kezdőoldalát. Rögtön megtetszett, mert felül az oldal tetején egy fekete-fehér videó fogadott a nyomda épületéről és a belsejében folyó munkáról. Az egész felület nagyon igényesnek tűnt. A weboldal tervezése közben arra is figyelmet fordítottak, hogy összhangban legyenek a színek. A fő színek a fekete, a fehér, és a sárga, melyek a nyomda logójában is szerepelnek. Ezek közé kiválóan illik a fekete-fehér videó. Egyúttal arra is jó, hogy azonnal felkeltse a weboldalra látogatók figyelmét, pontosan úgy, ahogy velem is tette.

Ami még szintén nagyon szimpatikussá tette számomra a felületet, az a bemutatkozás volt. Egy külön részt alakítottak ki a honlapon abból a célból, hogy a nyomda megalakulását és céljait bemutassák. Megtudtam, hogy a Color Nyomda 1996-ban jött létre. Két egyéni vállalkozás egyesülésével alakult meg. Az egyik vállalkozás már akkor sokéves szakmai tapasztalattal rendelkezett, a másik pedig egy fiatalos és kreatív csapat volt. A két különböző erősségekkel rendelkező vállalkozás egyesítésével egy igazán különleges és sokoldalú cég jött létre. Fő céljuk, és jelmondatuk, hogy minél rövidebb idő alatt nyújtsanak magas minőségű nyomdai szolgáltatást. Arra is igyekeznek figyelni, hogy megfizethetőek legyenek az áraik, hiszen tudják, hogy vevőknek gyakran okoznak gondot a túl magas nyomdai árak. Teljes körű nyomdai szolgáltatások nyújtását tudják biztosítani az ügyfeleik számára. Kisebb és nagyobb tételben egyaránt fogadnak megrendeléseket. A vásárló lehet cég, intézmény, de akár magánszemély is. Egy bemutatkozó filmet szintén megtekinthetünk itt, amennyiben részletesebben szeretnénk hallani a nyomda történetéről és működéséről.

A nyomda népszerűségét és sikerességét mi sem mutatja jobban, mint az a számos referencia fénykép, melyeket megnézhetünk a weboldalon. Sok közismert céggel működtek már együtt. Ilyenek többek között a Booking.com, a Pöttyös, az MKB Bank, a Soproni, a Spar, a Chio, a K & H, a Magyar Posta, a Haribo, a Pick, a Praktiker, a Lego, az Aldi, a Mizo, az Unicef, a NetPincér, a Wizzair, és még sokáig lehetne sorolni. Ha a cégek logóira kattintunk, színesben is megtekinthetjük őket, alaphelyzetben pedig fekete és fehér színűek. A képeket nézve biztosak lehetünk abban, hogy a Color Nyomda igényes a munkájára, és nem véletlen, hogy annyi ismert céggel volt már közös projektjük. A referenciaképek elhelyezését egy webes felületen egyébként is nagyon fontosnak tartom. Bármilyen termék vásárlása, megrendelése, vagy szolgáltatás igénybevétele előtt szeretem megnézni, hogy mire számíthatok. Manapság már szinte minden az interneten történik, és rengeteg dolog rendelhető meg anélkül, hogy személyesen bemennénk egy üzletbe hozzá. Ennek sok előnye van, többek között az, hogy időt takaríthatunk meg vele, és nem kell hosszú sorokban ácsorognunk, utazgatnunk, vagy a szállítással foglalkoznunk. Azonban hátránya is bőven akad. Például az, hogy nem tudjuk kézbe venni és megnézni a termékeket, kénytelenek vagyunk egy netes felületnek hinni. Ezért rendkívül lényegesek a jó minőségű és valósághű referenciafotók, amelyeket a Color Nyomda oldalán is megtalálhatunk.

A nyomdába anyagot küldeni egyszerű. Azonban helyesen küldeni már sokkal nehezebb. Ezért a Color Nyomda honlapján is elhelyeztek egy nyomdai anyag leadáshoz való segédletet. Ez nagyon hasznos segítséget nyújt mindenkinek, aki nem biztos abban, hogy milyen feltételeknek kell megfelelnie a beküldött anyagoknak. Ha figyelmesen elolvassuk, azzal sok pluszmunkától kímélhetjük meg magunkat és a nyomdai munkatársakat egyaránt.

Akik pedig már jártasabbak a nyomtatásban, és értenek hozzá annyira, hogy ne legyen mindegy a számukra hogy milyen gépekkel végzik a munkát egy üzemben, a „Géppark” feliratra kattintva megtekinthetik, hogy milyen nyomdai gépeket alkalmaznak a Color Nyomda üzemeiben.

Ha már az üzemeknél tartunk, azt is megtudtam, hogy a Color Nyomdának három üzeme van. Az egyik Nyíregyházán, a másik Törökbálinton, a harmadik pedig Budaörsön helyezkedik el. Ügyfeleket csak a budaörsi üzemben tudnak fogadni.

Mint ahogy már korábban említettem, számos nyomdai szolgáltatás elérhető náluk. Rendelhetünk meghívókat, plasztik kártyákat, molinókat, szórólapokat, plakátokat, könyvet vagy magazint, naptárt, borítékot, levélpapírt, névjegykártyát, jegyzettömböt, címkét, tekercses címkét, etikettet, mappát, dossziét, kirakat fóliát, cégtáblát, épülethálót, jármű dekorációt.

Amennyiben érdeklődni szeretnénk, több lehetőségünk is van kapcsolatba lépni a munkatársakkal, vagy online ajánlatot kérni. Mi el is kezdtünk részletesebben utánaolvasni a meghívó nyomtatásnak, melyet szintén megtalálhatunk a Color Nyomda szolgáltatásai között. Mindig öröm egy ilyen profi céget látni, mint ők!